Nincsen múzsám

Senkihez szóló hamis rímek,
Semmiből pattant széplő képek.
Elmém boldog ábránd-játéka,
Szívemre terült bú árnyéka.

Csak ábrándoztam víg szerelmemről,
Csak halucináltam édes kedvesemről.
Csak álmomban nyújtotta felém kezét,
Csak álmodva láthattam gyönyörű szemét.

Csak álmomban mutatta csillogó mosolyát,
Csak álmomban csókoltam pirosló orcáját.
Ő nem lehet a múltnak emléke,
Mert sosem létezett élő képe.

Hónapokig álomképnek daloltam,
Hónapokig önmagamnak hazudtam.
Tett-telen testnek, léttelen szívnek,
Elmémmel játszó, gyönyörű képnek.

Nekem létezett, de sose élt,
Szívemből darabot mégsem kért.
Türelmesen várta éji jelenését,
S megkönnyezte reggeli feledését.

Tudatalatti oldal bordám,
Mindenem vagy, maradsz, s voltál.
Ha kívánhatnék, egyet szeretnék,
Hogy délibábból, valós lehessél.

Új év

Eltelt mégegy év.
S boldog lettem én.
Lelepleztem gátamat,
Boldoggá tettem családomat.
Öt havi versem átnézve,
Igazán most tértem észbe.

Játszottam szerelmest és prófétát,
Leírtam a jót, s a problémát.
Átéltem a jót és rosszat,
A dalaimon látszódhat.
Írtam boldogan és búsan,
Mosolyogva, feldúltan.

Buli előtt, után, alatt,
Sőt, üzentem már hadat.
Sirattam szülőket,
Szereztem üldözőket.
Ennél jobbat nem kívántam,
Hogy ez évemet sikerrel zártam.

Drága Édesanyám/Édesapám

Drága Édesanyám/Édesapám!
Sokat gondolkodám,
Hogyan is mondhatnám...

Nem nézted ki belőlem
Mi lett az én szerelmem.
Titkolóztam nagyon sokat
Mondtam már el másokat.
Így karácsonyra mondom el
Hogy a lelkem mit nyom el.
Kíváncsi vagy mit mondhatok?
A választ mindjárt megkapod!
Nem beszélek hetet-havat
Poéta lett kis-nagy fiad!

Karácsony reggel

Szent karácsony reggelén
azon gondolkodám,
Miként fog reagálni
verseimre én szép anyám.

Örömkönnyeket ejt
és megdicsér,
Vagy csalódottan mondja,
"Ez semmit nem ér!"

Szent karácsony reggelén
azon gondolkodám,
Miként fog reagálni
verseimre én erős apám.

Büszkén keblére ölel
és mellém áll,
Vagy földhöz vágja könyvem,
s megmodorál?

Kiderül minden este,
mikor ajándékom adom.
De az biztos,
hogy a pillanatot megragadom.

Téli táj

Kinézek az ablakon, s mit nézek!
Havas lett a gólyafészek.
A kémény és a háztető,
A járda és a lépcső.

Jégréteg borít mindent,
Szűz hó takarja mindezt.
Néhol már hóember áll,
Van ahol meg hóvár.

Aztán rájövök. Csak álmodok.
Nincsen hó, csak homok.
Sehol nem esik hó,
Csak a sár található.

Hesteg

Hesteg
Ez alatt mit értek,
Hesteg
Hogy mindent ezzel kezdtek?
Hesteg
Nem értem e fogalmat,
Hesteg
Miért kezd el mondatokat?
Hesteg
Miért, ez mit jelent,
Hesteg
Hogy használják az emberek?
Hesteg, hesteg, hesteg.

Dönts!

Miért adtuk el hazánkat?
Azért Mer' kell.
Most harcoltassuk atyánkat?
Ez nem fer!

Nem fogok fegyvert fogni,
Más miatt harcba vonulni.
Ha kell, elutazok messzire,
Hol háború nyakamba nem liheg.

Vagy felveszek egy más vallást,
Hogy elkerüljek minden ártást.
Majd nagy mellénnyel rohanok,
S mérgen, nyugton robbanok.

Döntsetek hát ti is!
Melyik a jobb?
A válaszod Is-Is?
Ez már a te bajod.

Szabadon

Közelednek az ünnepek
Végre én is kitörhetek.
Nem kell tovább titkolni,
Hogy verset szoktam írkálni.
Szabadon szállhat a lelkem
Nyugodtan írhatom versem.
Míg elzárva szobámban voltam
Most már akárhol hagyhatom tollam.
A lakatot immár eldobom
S versem mindenhol ott hagyom.

Vallomás

Száz szónak is egy a vége,
Hát rátérek a lényegre.
Nem kell nekem dicsőség.
Minek nekem büszkeség?
Egyszerű költő szeretnék lenni,
Ki az irodalomért akar tenni.
Nem a nevem nagyzolom,
Hanem a problémáim karcolom.
Nem vagyok nagyravágyó,
Csak egy kicsit szemrehányó.
Ne legyen örök az emlékem,
Csak érhessen valamit létem.

Mit súg a Hold?

Holdfényes éjszaka,
Mit súg halk szava?
Mennyek zülleni éjjel,
Vagy éljem álmom éppen?

Nem hallom.
Túl halk a hangod.
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Tele van a kocsma?
Ott a sok cimbora?
Inkább majd máskor.
Most nincs kedvem.
Elaludnék bárhol,
Ha leteszem fejem.

Nem ezt mondtad?
Túl halkan súgtad!
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Nélkülem unatkoznak?
Nélkülem nem mulatoznak?
Sajnálom, de nem megyek,
Túl fáradt vagyok.
Inkább pihenni megyek,
Mert majd' elalszok.

Elhallottam újra?
Miért mondod súgva?
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Véget ért a mulatás?
Mert enyhe a vigadás?
Ez ellen mit tegyek,
Akkor már nem megyek.
Mit csináljak, bűnözzek,
Hogy mindenkit lenyűgözzek?

Hogy érted, hogy mindegy?
Elfeledtél mindent?
Ezért zavartad álmaim?
Hogy eláruld barátaim?

Majd holnap pótolom,
De még meggondolom.
Hiába van a hétnek vége,
Ha fekhetek ágyam melegében.
Csukott szemmel, álmodozva,
Hold bácsival vitatkozva.

Miről beszélsz?

Zagyvaságot beszélsz
Nem éltünk át kínokat
Barátságunk most is tetéz
S együtt írjuk sorsunkat.

Hallottunk egymásról
Beszéltünk mi akkor is
Soká közel, néha távol
Olyan, mint a trambulin.

Csak egy dolog
Hogy közbe szólt az élet
Csak egyet mondok:
Vár minket az Éden

Kicsit nevetséges
Hogy egyről szólunk megint
De az tekintélyes
Hogy a kín ránk se tekint.

Hajózunk még most is
Az élet tengerén
Kötöttünk már masnit
A barátságunk hegyén.

Két külön csónak
Egy hajóra téve
Hallgatunk a szónak
Hogy sose lesz vége.

A szónak mi ránk szól
Hogy sose lesz vége
A szónak mi ránk szól
Hogy te vagy a testvérem!

Hazafi

Mi rosszat tettem eddig?
Lebújok az ágyam alá.
Azt gondolom meddig,
Meddig tart a halál.
Már hallom lépteit,
Már látom a lábát.
Elmúlnak fényeim,
S érzem a kopjafát.

Nagyon nehéz,
Fájón nyom a föld,
S bárki lenéz,
Nem sír, csak köp.
"Te senki hazafi!
Mit neked hatalom?
Örökké maradj itt!
Mit neked irodalom?"

Ha tudnék ma sírni,
Már patakot öntenék.
Én senki hazafi?
Én aljas söpredék?
Kitör majd lelkem,
S megbosszul!
Mert ezt tetted velem,
Ily gonoszul.

Gondolkodj!
Ne engem nézz.
Inkább fegyvert fogj,
Mert harcba mész.
Oda, hol meghalsz,
És befekszel mellém.
De itten nem nyughat,
E két aljas söpredék.

Én feltámadok,
Te maradsz a porban.
És majd leordítok:
"Beálltál a sorba!"
Nem hazád volt,
Csak nemzeted.
Ez nálad a gond,
Most élvezheted.

Ezért buktam el,
Nem kértem nemzetet,
Ezért hunytam el,
Mert utáltam az embereket.
Otthont akartam,
Egy gyönyörű hazát,
Hol minden ablakban
Integet egy barát.

De nem értettek meg,
És rám támadtak.
Nem foghatták fel,
Így szemre hánytak.
Elindultak a világba,
S fogtak jó nagy ollót,
S betörtek hazámba,
A komisz bevándorlók.

Én nem engedtem őket,
Verset írtam róla.
Mégis betörtek,
Nem tehették volna.
Harcoltun ellenük,
Így végezted léted,
Míg tudtuk, tettük,
S nyertünk végre.

De én nem kértem belőle,
Maradtam a rímeknél.
Már tudtam előre,
Virág lesz sírhelyemnél.
Megmaradt emlékem,
Tisztán az írásom,
De ahogy elnézem,
Te nem ezt kívánod.

Ezt kapja a hazafi,
Hogy emléke örök.
Nem úgy, mint mindenki,
Mint te! Te lökött!
Nem érted, hogy magyar,
Csak Európát nezted!
Ennyit ér a haza!
Remélem már érted.

Éjszaka

Lassan esteledik,
Minden csendesedik.
Mindenki haza tart,
S kipihenik magukat.

Már erősen alkonyul,
Minden sötétbe borul.
Már az álom hajt,
És élvezem álmomat.

Eljött az éj,
Már lámpa sem ég.
Csak néhol nem alszanak,
Most is végzik dolgukat.

Felavattak

Boldogságom nagy,
Rám került a szalag.
Nagyon vártam ezt a napot,
Hogy e kitüntetést megkapom.

Négy év után felavattak,
Négy év alatt sokat adtak.
Jutalmaztak tudással,
Ha jóban voltam a tanulással.

Büszke vagyok magamra,
Büszke vagyok e szalagra.
Büszkén hordom vállamon,
Addig míg el nem hagyom.

Színház

Egy nagy színház az élet,
És az emberek a színészek.
Álarc mögé bújnak,
És játszák, hogy jók.

Én sose szerepeltem,
Mindig csak néztem,
Hogyan vadulnak,
S váltják a szót.

Mire rájössz, hogy nem színdarab,
És nem kell alakítanod magad,
Már késő.
Változz hamarabb.

Akkor már késő minden,
Eltávozol innen.
Már késő.
Lement a színdarab.

Első hó

Leesett az első hó
Siklik már a hószánkó.
Minden gyerek vígan nevet
Nagyon várták ezt a telet.
Repül már a hógolyó
Hóban lenni hű de jó.
Korán eljött az este
Mindenki haza menne.
A gyereket ez nem érdekli
A havat sötétben is élvezi.
Élvezzük a pillanatot
Élvezzük hát ezt a napot.

Majdnem sikerült

Majdnem megvolt,
De nem sikerült.
Mint minden évben,
A siker elkerült.

Csak ennyin múlott,
Két ponton.
Már fájt mindenem,
Ez volt a gondom.

Pedig nyerhettünk volna,
Meg volt az esély.
Csak fentről sajnos,
Nem érkezett segély.

Tegnap láttalak

Tegnap láttalak,
De elfordultam.
Szívem úgy felpörgött,
Hogy teljesen kiborultam.

De nem bánom,
Hisz szétverted álmom.
Még egykor romokban,
Most stabilan állok.

De nem bánom,
Hisz szemed másképp csillogott.
Csak azt néztem,
Hogy más csókolgatott.

De nem bánom,
Hisz te mondtad, hogy vége.
Csak azt kérem,
Kapjál most már észbe.

De nem bánom,
Mert nem változtál
Csak azt kérdem,
Miért engem átkoztál?

Tegnap láttalak,
De nem érdekel.
Hiányod nekem fáj,
De te elfeledted létem.

Hiányzol!

Rég volt, hogy itt hagytál,
De most fogok megőrülni,
Már lassan közeleg a halál,
Csak ebbe tudok menekülni.

Még mindig fáj hiányod,
De nem bírom kimutatni,
Bárhol is vagy, hiányzol,
Nem bírlak elfeledni.

Álmom rövid filmjében,
Te vagy a főszereplő,
Csak ott, mint régebben,
Te vagy a szeretőm.

Hol vagy? Gyere haza!
Könnyem fullaszt meg,
Kérlek, hozd el nékem magad,
És a csillagokig repíts fel!

Bánom, hogy engedtem,
Hogy veled nem mentem,
S akkor vetettem véget,
Életem meséjének.

Fáj a szó, hogy vége,
Fáj, hogy Isten véled,
Fáj már a múlt idő,
S az elutasított jövő.

Lelkem most már romokban,
Szivem taposom a porban,
Eszem ököllel veri magát,
Hogy kezem nem ér hozzád.

Tudd, hogy szeretlek!
Soha el nem feledlek!
Mindig rólad álmodom!
És a búcsúnkat átkozom.

Anya

Bízok a reményben,
A pislákoló fényben,
Bízok a hibákban,
Úgy, mint anyában.

Van még remény,
Feléled a fény,
Javulhat a hibám,
Mert biztat anyám.

Beteljesült a remény,
Vakít a fény,
Már nincsen hibám,
Mert mellettem van anyám.

Huszonnégy között

Ez az! Meg van! Megtettük!
A legjobbak közt lehetünk.
Negyvennégy év oly sok
Megtörhettük végre most.
Európa elitjei közt,
Nem is kell ennél több.
Készül a kupa, csiszolják a medált
Minden magyar egy emberként kiált!

Nemzeti tizenegy

Hol van az Akarat?
Mi ledönti a falakat.
Hol van a Kitartás?
Mi növeli a kijutást.
Hol van már a Gól?
Mi kihúz a bajból.
Hol van a Játék?
Vagy várni kell még?
Hol van a Csapatmunka?
Álljunk már a sarkunkra!

A kapunál vagytok, rúgni kell!
Francia honba kijutni kell!
A norvégok ellen győzni kell!
Hát álljuk a sarat gőzerővel!
Szurkol nektek nemzetünk!
Innen már nem veszthetünk!
A dobogó már vár reánk!
Készítik már az arany medált!
Minden magyar csak azt mondja:
Ria, Ria, Hungária!

Imádkozzunk Párizsért

Szervezett támadások,
Öngyilkos robbantások,
Másnak bú okozása,
Halál hamar elhozása.

Miért jó ez nektek,
Hogy másra fogtok fegyvert?
Mi serkent benneteket,
Hogy elvegyetek életeket?

Mi lehet a mi vétkünk,
Hogy elvettétek vérünk?
Miért oly sok áldozat?
És a halállal mi változhat?

Fiatalok és idősek,
Férfiak és hölgyek.
Mit tettek veletek
Hogy csak eddig élhettek?

Mit akartok, mit adjunk,
Hogy békében maradjunk?
Egy aprócska kis mázliért,
IMÁDKOZZUNK PÁRIZSÉRT!

Pénz vagy barát

Nem akkor vagy gazdag,
Ha sok a pénzed,
Csak akkor van haszna
Ha lelkileg is érzel.

Barátot nem veszel pénzért,
A léted számít,
De megkapod mit kértél,
Az ára nem is ámít.

Barátokkal sokra mész,
Akárhol is vagy,
Akármiben többet érsz,
Cserben sosem hagy.

Egy karnyújtás

Várom már a nagy párbajt
Hogy átugorhassuk a gátat.
A kapu nyitva, s indulnak a kerekek,
Csak vasárnap ne húzzák be a fékeket.
Hiába! Sokkal jobbak..
Ezért küzdjünk sokkal jobban.
A nevünk már a táblán van,
Bízok ezebben az ábrándban.
Elég lesz egy döntetlen
Hogy ünnepeljünk önfeledten.
Mert már alig vártunk,
Hogy megtörhessen újabb átok.

Politika

Miért a külpolitika a téma,
Mikor a belső is egy tréfa?
Rasszizmus meg siralmazás,
Kezdődik a siralomház...
Elsők akarnak lenni,
Nem pedig jók.
Mindent akarnak tenni
És ez nem bók!
Akárhogy nézem
Semmi az egész.
Már nem is kérdem
Hisz eszi a penész.
Nincs értelme semminek
Mert rossz az egégész
Nem hallgatnak semmire
Mert nincs is ész.
Kár, hogy itt vagyok
Hogy nem haladok.
Nekem még mindig fura,
Hát maradok a magam ura!

Diszkó

Nem az én otthonom
Mégis benne lakom.
Egy hosszú estét sem hagyok ki
Mégsem megyek ki táncolni.
Félek, hogy túl érett vagyok
Hogy ily táncot kihagyok.
Nem tudok, s nem is merek
Félek hogy vicc poénja leszek.
Attól eljárok minden buliba
Nem maradok otthon zugiban.
De mégsem érzem jól magamat
Nem bulizok olyan nagyokat.

Három kívánság

Kívánságom egy más világ
Hol nem hervad a virág,
Hol mindenki örökké él
Senki semmitől nem fél,
Hol szépet látnak az emberben
Szemébe néznek, nem a zsebébe.

Kívánságom a világbeke
Hogy maradjon mindenki élve,
Nem kell mindig vitázni
Csak egyszer kellesz vigyázni,
Ezt szeretném megszüntetni
A vita szavát eltüntetni.

Utoljára azt szeretném
Mit mindenkivel szeretnék.
Bulizni egy életen át
Hallgatni az élet dalát,
Boldogságban büszkeségben
Kitartással s törekvéssel.

Első 50

Egy mérföldkő az életemben
Ezt még álmodni sem mertem.
Hogy ötven verset én írjak?
Nem tudom. Örüljek vagy sírjak?
Félszáz vers és több
Ez honnan a fenéből jött?

Egy sima legény tollat ragadt
S elkezdte formálni e szavakat.
Rímek jöttek és mondatok
Néztem nagyot, gondolhatod!
Majd jött az ihlet s könyvet véstem
Segítséget még nem is kértem.

Most itt vagyok és nézek.
Ehhez ennyre értek?
Nem gondoltam pár éve
Mi lesz létem értéke.
Most itt vagyok s döntöttem
Költő lészen belőlem!

Élet

Élet.
Mily csodás dolog,
De félek,
Hogy a halált hozod.

Élet.
Miért mindent megteszek,
De félek,
Hogy mindezt elveszed

Élet.
Miért küzdök nyughatatlan,
De félek,
Mert nem vagyok halhatatlan.

Élet.
Miért mindent feláldozok,
De félek,
Hogy a halált mégis elhozod.

Élet.
Miért imádkozok mindenek felett,
De félek,
Hogy soha nem találkozok veled.

Gondok

Számtalan gonddal telve
Megannyi munkára vetve
Mégis megfogom tollamat
Mégis leírom gondomat.

Nem mondom, hogy fáj
Mert nem mondja ki szám
Mégis leírom gondom
Így is elvégzem dolgom.

Minden zsiványnak

Kicsi fejed oly büszke
Szememben mégis a tüske.
Felvetted a kabátod
Ezért nincsen barátod.
Fejed, mint egy tágas ablak
Átlátnak rajtad ha akarnak.
Hazudozol egyfolytában
Hurkot raknál más torkára.
Mid nem volt azt is kisírtad
Miért mások annyit dolgoztak.
Kinek teszel ezzel jót,
Hogy játszod itt az árulót?
Ha lefejeznek azt se bánom
Csak elmondhassam vallomásom.

Az élet tanára

Mikor világra jöttem
Nem ismertem semmit
Fejem hiába törtem
Hisz nincs kulcs mi megnyit.

Elmém egy zárt lakat volt
Friss volt e világon
Agyam bárhogy zakatolt
Nem találtam a lángot.

Majd egyre jobban megismertem
Lakhelyem s hazám
Majd végül mindent beismertem
Nagy segítség anyám!

Tanítgatott, okított
Nem adta fel a reményt
Akármi volt boldogított
Most is nyújtja kezét.

Egyszer elmegyek

Egyszer lefekszek
S csendben elmegyek
Nem felelek egyszer sem
De kérem fedjétek le fekhelyem.

Elmentem.
Végleg elszenderedtem.
Mert szerettelek.
De elvésted ez életemet.

Változás

Nem érzem a tüzet
Mi vágyamat hozza.
Nem hallom a fürjet
Mi vígan dalolna.

Nem hallom a dalt
Mire táncolnék.
Nem hallom a zajt
Mire mozdulnék.

Nem értem a lényeget
Mi megfoghat.
De látom a jéghegyet
Mi változtat.

Érzem a jeget
Mi megfagyaszt.
Látom a hegyet
Mi megakaszt.

Álmomban

Álmomban egy fát látok
Melyen nőnek a virágok
A virágokon apró méhek
Gyűjtögetik be a mézet.

Álmomban egy kis város
Hol minden nyilvános
Nem kell hová elbújni
Nem kell semmit eldugni.

Álmomban egy szép mező
Friss, illatos legelő
Közepén egy teknő áll
Szabadréti nedű oltár.

Álmomban minden szép
Ellentéte az élet, rég
Álmomban vígan élek
Míg világomba szörnyen félek.

Vihar

Vihar készül fölöttem
Eső esik mögöttem.
Szembe szél még sose fújt
Elém csepp még sose hullt.

Vártam már a nagy viharokat
Sűrűbbnél sűrűbb zivatarokkat.
Majd leszállt egy-két csepp
Mik a kabátomra érkeztek.

Majd jött villám, szél, zivatar
De az nem mit ember akar.
Majd elővettem esernyőmet
S elűztem a felhőket.

A zivatar hamar elszállt
Lelkemben a köd leszállt.
De jönnek még majd viharfelhők
Már most készítem esernyőm.

Sajnálom

Bocsáss meg, hogy fájdalmat okoztam
Hogy fejedre csak bajt hoztam.
Hidd el! Nem önszántamból tettem
Hogy ily bajokba keveredtem.

Nézd el nekem, hogy rossz vagyok
Hisz minden jóra csak kritikát kapok.
Próbálok mindennek megfelelni
Legközelebb jobban odafigyelni.

Sajnálom, hogy nem szeretsz
Hisz mindenről Te tehetsz!
Ha te sose lettél volna
Én most sem lennék gondban.

Rosszindulat

Ellöktetek mégis állok
Mert rajtam fogást nem találtok
Amit mondtok lepered
Mert nem vagytok ti emberek.
Nem tudlak titeket irigyelni
Mert nem fogok rátok figyelni
Másban látod a problémát
És rögtön megmondod hibáját.
Nem érdekel véleményed
Többé féreg számba se nézlek!

Újra itthon vagy

Újra itthon vagy
Egészségesen és épen
Boldogságom olyan nagy
Hogy fent tündököl az égben.

Öt hete, hogy elmentél
Azóta nem láttalak
Végre, hogy megjöttél
Már nagyon vártalak.

Türelem

Nem volt türelmem semmihez
Így könnyen feldühödtem
Nem volt idegem senkihez
Senkin sem könyörültem.

Eltelt pár év s fejlődtem
Kifeszítettem egy gumit
De mégis voltak előttem
Kik ebből fújtak lufit.

Mégegy pár év s fát leltem
Így büszkén kiálltam
De velem olyat tettek
Hogy a fa darabjait dobáltam.

Most már acél idegem van
De még most is jelentkeznek
Kik büszkén vallják magukra
Hogy eltépni igyekeznek.

Nem fogják,
Én nem engedem
Majd megtudják,
Hogy nem húznak fel engemet!

Világ utazó

Elmennék Amerikába
Az álmok hazájába
Hol virág nő minden dombon
Hol minden éjjel zene tombol
Átmulatnék egy éjszakát
Ha hallgatnám az ész szavát.

Elutaznék Egyiptomba
Fetrengenék a homokba
Meglovagolnám a szfinxet
És másra fognék mindent
Tiszta por lenne az ingem
Ezt sugallja a szívem.

Átutaznám sokszor Ázsiát
Megkóstolnám a kínai kaját
A szakét is megkóstolnám
De a sushit távol tartanám
Kíváncsi vagyok a mongol tájra
De nem figyelek lelken szavára.

Itt maradnék magyar honban
Kedves kis országomban
Ismerős tájak övében
Kedves barátok körében
Nem hagyom hazámat magára
Nem figyelek testem zajára.

Kíváncsi vagyok

Kíváncsi vagyok, van-e a halál után élet.
Vagy csak megszűnik lenni a lélek?
Eljutunk a mennybe vagy pokolba?
Vagy más testbe reinkarnálódunk újra?

Kíváncsi vagyok, ha egy koldus nagy összeget nyerne.
Továbbra is az árokparton heverne?
Vagy venne autót, ruhát, szállást?
És a pénz mellett megvetné az állást?

Kíváncsi vagyok, ha nem lenne határ.
Akkor egyezne minden szabály?
Más-más nyelvet beszélnénk?
Vagy akkor is össze-vissza hebegnénk?

Kíváncsi vagyok, ha nem költenék.
A szabadidőmben mit töltenék?
Tovább tanulnék, vagy dolgoznék?
És akkor is ezeken gondolkoznék?

Én világom

Járom az utamat
Nem szólhat rám senki
Nincsen rám uralmad
Én központom van. Ennyi.

A csillagok közt sétálok
A Hold a játszóterem
A karomat széttárom
Mert én írom fegyelmem.

Ha kedvem támad lejövök
Ide a felhők alá
Az én világom mindörök
Dúdolom a magam dalát.

Tengerpart

Tengerparton jártam
Homokon sétáltam
Táncoltak a hullámok
Repkedtek a gúnárok.
Sportoltak a szörfösök
Játszottak a kölyökök
Napoztak a lányok
Labdáztak a srácok.
Élveztem a napfényt
Imádtam az élményt.
Tervemet listáztam,
Hogy tengerparton sétáltam.

Viszály

"A" veszekszik "B"- vel
"C" veszekszik "D"-vel
Unom már a viszályt
Az egymásra taszított hibát

Mindenkit az ego hajt?
Hogy csak másban látja a bajt?
Tükörbe sose nézünk?
Csakis más dolgához értünk?

Egyszer se gondoltál bele?
Hogy neki mit okozol vele?
Te még sose hibáztál?
Vagy magadba nem is láttál?

Egyszer figyeld napodat
Te is okozol gondokat
Tökéletes te se leszel
Bárhol, bármit teszel.

Mindenkinek fontos valami

Mint énekesnek a dalok,
Mint kutyának a farok,
Mint Istennek a hívek,
Úgy költőnek a rímek.

Mint életnek a fény,
Mint emléknek a kép,
Mint madárnak a tolla,
Úgy költőnek a sora.

Mint autónak a kerék,
Mint vödörnek a fenék,
Mint zenésznek a kotta,
Úgy költőnek a tolla.

Mint háznak az ablak,
Mint lónak az abrak,
Mint diáknak a tolltartó,
Úgy költőnek az olvasó.

Mindenkinek fontos valami
Így mindent békén kell hagyni
Nem kell semmit felrúgni
Nem kell más dolgába nyúlni.

Angyalok és ördögök

Sorban állnak az angyalok
Várakoznak az ördögök
Ebből mire várhatok
Azon gyötrődök.

Isten a sor elején állhat
Úgy ahogy a Sátán
Egymás felé diskurálnak
A végeredményt várnánk.

Létre jött a béke
Megtörtént végre!
Jó s rossz kézenfogva
Tovább él jóban-rosszban.

Így élünk párezer év után
Hála a rendszernek
Az emberek haláluk után
Nem el, hanem haza mennek.

Mámor

Úgy érzem magam
A bor mámorában
Mint éjszaka közepén
A gyermek álmában.
Nem érzek semmit
Mégis zsibbadok
A bor készségétől
Mégis jól vagyok.
A furcsán jó érzést
Inkáb feladom
Az életemet reá
Nem pazarlom
A jó dolgokban mindig
Van valami rossz
Ezért mértékkel kell inni
Nem pedig ahogy tudsz!

Örökké élek

Vagyok mert élek
S létezem mert félek
Élek mert itt vagyok
Vagyok aki vagyok.

Nem rémiszt az élettől a magány
Nem ijeszt a létemtől a halál
Nem félek a keservéstő
Nem rémülök a szenvedéstől.

Elmenni soha nem fogok
Lélekben mindig itt vagyok
Elfelejthetsz nyugodtan
De létem akkor is tudtad!

Pár kérdésem

Meddig várjak, hogy kezed fogjam?
Meddig sírjak rád sóvárogva?
Egyszer eljössz értem?
Csókot küldesz nékem?
Fejed vállamra hajtod?
Szeretlek téged. Mondod?
Fülembe mikor súgsz?
S ölembe mikor bújsz?
Szemedet mikor látom?
Vagy rád csak én vágyom?

Üzenetem Moldovának

Lenézed a kis hazámat?

Én is szidjam hon anyádat?

Ti korcs moldvai kutyák

Hogy lehettek ilyen suták?

Népességünk bőségesebb

Hontársaink hűségesek.

Területünk sokkal nagyobb

És neked van velünk bajod?

Lenézitek a magyarokat?

Ne a ponyvát, a fejed fogjad!

Röhögni tudok csak ezen,

Nevetéstől remeg kezem.

Csak mert első helyre éheztünk

S harmadikként végeztünk?

Ti még álmodni se tudjátok

Hogy az EB-re kijutnátok!

Van még valaki?

Van még ember
Ki tudja mi az a szerelem?
Van még ember
Ki tudja mit írok versemben?
Van-e még olyan élő
Ki nem a maga boldogságát keresi?
Én vagyok a végső
Ki a társaságát sosem feledi?

Senki nem törődik senkivel
Mindenki elhűlt mindenkivel.
Ezt veszem észre mostanában
Ez megy mindenhol egyfolytában.
A világban megnőtt az egoizmus
Ezért is nagy a terrorizmus.

Ne hagy magad elnyomni!
Ne állj be te is a sorba!
Ne hagyd magad eldobni!
Ne vezessenek az orrodnál fogva!

Álmaimban mindig látlak

Annyit érsz nekem, mint egy arany ékszer
Egyszer már találkoztunk! Remélem emlékszel.
Ott álltál a sorban, csak nézve,s  izgultan
Előtted álltam pont, csendben, nem szóltam.
Majd megbotlottál egyszer és nekem estél
Megkérdeztem Neved és zavartan feleltél.

Rémlik még Neved, Neked enyém nem
Szépen cseng, mint a harang, így emlékszem.
Piros volt a rúzsod, kék a farmered
Finom az illatod, és gyönyörű a szemed.
A blúzod lila, szőke hajad mi sima
Úgy néztél ki, mint mindig álmaimban.

Ismétlődő történelem

Szörnyű estre kel a Hold
Mert nappal elment minden
Ahova néz minden holt
Már élő ember nincsen.

Talán egy vulkán volt
Mi elpusztított mindent
Gondolkodik most a Hold
Azon mi már nincsen.

Vagy egy óriás meteor
Mi lapossá tett hegyeket
Míg egykor domb volt mindenhol.
Biztos, biztos ő lehetett.

Csak egy dologra nem gondolt ő
Mire készülünk oly rég óta
Nem hittük, hogy egyszer eljő
De harangzott a végóra.

Tornádó, árvíz, tűzvész
Csak pár gyilkos elem
E pár dolgot csak elnéz
Az ismétlődő történelem.

Modern kori honfoglalás
Ez lett a Föld veszte
Minden apró ártást
A keletiek végeztek.

Háborús hazából jöttek
De békét nem hoztak
Gyereket kerítésen át löktek
S Európába éles kést nyomtak.

Nem álltunk ki ellenük
Így született a háború
Még a Földet is elvesztettük
Ez benne a szomorú.

Még most álljunk ki magunkért
Még nem kell fegyverhez nyúlni,
Most álljunk ki hazánkért
Nem kell mély burokba bújni!

Csak küldd el a telhetetlent,
Hazudnak itt fűket-fákat
Csak próbáld meg a lehetetlent
Így védjük meg hazánkat.

Öt magyar csillag

Janus Pannonius kezdi a sort
Benne volt mersz az íráshoz
Olasz egyetemnek soraiban volt
Mikor az ihlet benne föllángolt.

Mikes a magyart nem hagyta cserben
Bújkálás alatt is sok verset írt
Több sorában leírta azt, melyben
Elküldötte a szörnyű fejedelmi hírt

Csodálatos költő Petőfi
Mert mindenre van dala
S minden ríme megőrzi
Mit mondani akart vala.

A szerelmesek Istene Ady
Mert testében nagy szív lakozik
Neki díjat kellene adni
Mert verseivel nem habozik

Az utolsó meg én lennék
Apró szerény lélek
A dalformálás bennem ég
És költök majd amíg élek

5 nemzedék, 5 nagy költő
Bár az ötödik még nem oly nagy
De még van előttem emberöltő
S az én csillagom is felragyoghat.

XXI. századi költőkhöz

Az irodalmat mi építjük
S ha úgy van szépítjük.
Az új nemzedék mi vagyunk
Rímet veszni nem hagyunk!
Hozzunk létre új stílusokat
A dalainknak adjunk ritmusokat
Kicsik vagyunk nagyok legyünk
A versekért mindent megtegyünk.
Legyen szerelmes, óda vagy forradalmi
A vers írás trónját nekünk kell birtokolni.

Úgy írj, hogy emléked fenn maradjon
Versed később dicsőséget arasson.
Ne engedj a rímed értelméből
Se a dalod értékéből!
Unokád büszke legyen rád
Örömében sírjon anyád.
Írd át a történelem könyvét
Szemedböl töröld az öröm könnyét
Hozzád szólok ki csak olvasod
Remélem kérésem megfogadod!

Menekvés a semmibe

Néha csak eltűnnék a semmibe
Nem törődnék semmivel.
Egymagam nyugodtan élnék
Senkivel sem beszélnék.
Elbújnék a magányba
Apró kis hazámban.

Érted vagyok

Nem vagyok egy szent alak
Bárminek is mondanak.
Nem is akarok az lenni
Nem akarok érte tenni!

Én csak faragom a verseket
Nem kérek érte összeget.
Ingyen adom ki magamból
Több rímet egy darabból.

Óda a Naphoz

Sötét van mert itt az este
Közeleg a Naplemente.
Mikor kezdődik? Már nagyon várom
Megnézem mindig, télen-nyáron.

Utolsó erejével még egyet villant
Majd eltűnik a nagy fénylő csillag.
Relytelmesen eltűnik a horizonton
Végül felbukkan a Hold az égbolton.

Nemsoká úgyis előbújik
Fénye majd a szívünkig nyúlik.
Erejével felmelegíti testünket
Látványa boldogságba dűti kedvünket.

Mosolyod az érték

Nem vagyok gazdag, de nem is vagyok szegény
Nekem az a fő, hogy mindig boldog legyél.
A pénz az nem más, mint egy színes papír
Hogy szenvedjen valamiért az aki fakír.

Nekem az érték csakis a mosolyod
Ezért vagyok én az örökös rabod.
Ha sírsz nem kérem hogy nevess nékem
De jó kedved nélkül nekem végem.

Sör dal

A sör az egy finom nedű
Nem érzem tőle magam egyedűl
Komlóból és árpából
Frissen a sörgyárból.

Iszogatom jókedvűn
A hűtőből remekűl
Mindegy, hogy barnán vagy simán
Csak érte szól minden imám.

Nem is ital! Üdítő!
A melegben hűsítő
Télen-nyáron mindigjó!
Legyen ez a végszó.

Senki sem egyedi

Nem vagyok jó költő
Nem vagyok oly önző
Vannak hibáim belátom
Ezzel nem vagyok egyedül e világon.

Nem vagyok oly türelmes
Nem vagyok oly kicsinyes
Mindenkinek adok magamból
Erre rájössz majd te is magadtól

Nem vagyok én egészséges
Nem vagyok oly leleményes
Senki sem egyedi a Földön
Ha magadra nézel rájössz majd rögtön.

Álom (Idézet)

"Csak gondolj az álmodra! Ne tégy, hanem küzdj érte!" (saját)

A magyar irodalomra

A feladat egy nagydolog
Bárhogyan is gondolod
Nem kell aztat szeretni
Csak mielőbb elkell végezni.

Én ezt leírom, te csak nézed
A feladatom mégsem érted
A magyar irodalom büszke és szent
Ezt nekünk kell tartanunk fent.

A Nyugat próbálta, s kiderült
Álmuk végül hamar sikerült
A nemzedékem ezt nem is érti
A gép mellett ülve még csak le se nézi.

Bennem is él egy költő lélek
Ez bennem marad amíg élek
Próbáljuk közösen ezt fenn tartani
Az irodalmat nem cserben hagyni!

Édesanyámnak

SZázat adsz a kezembe
Ezret ér a szívemben.
Reményt és boldogságot adsz
Ellenségemnek bosszút fogadsz.
Táplálod szivem szeretettel
Leápolod sebem kegyelettel.
Ezért vágyom rád, s
Kezed ölelő fogását.

Angyalt látok, s szemed nézem
NYár szülötte arany lelkem,
Ajándéknak fogadd versem.

Találkozás a semmivel

Te vagy az én májusom
Én pedig a rémed
Hogy szeretsz-e nem tudom
De én imádlak téged.

Minden versem hozzád szól
Mindig gondolok rád
Verset írok aranyból
S elküldöm majd hozzád.

Kereslek, de nem talállak
Akárhányszor szólok
Évek óta csodállak
Sose voltak gondok.

Szóltam is már hozzád
De nem is néztél rám
Gondoltatban mondtam imát
De Isten se szólt hozzám.

Végül feladtam.
Feladtam mindent.
Haza szaladtam
S elfeledtem mindet.

Szürkeség

Unom már a napokat
Nem tudom kibírni
Csak koptatom a tollamat
Mert verset kéne írni

Egy helyben jegyzetelés
Erről szólt a napom
Most is megy a rím keresés
S az ihletet meg is kapom.

Befejeztem versemet
A napnak nincsen vége
Bezárom hát fejemet
És elteszen estére.

Te vagy a hírnevem

Tetszel nekem, mint Munkácsy képei
Cseng a hangod, mint Kodály zenéi
Versemet irigyelhetné Léda
S még a Nyugatba is elmehetne néha.

Tanácsot kérnék Petőfitől
Hogy szebbet írjak akárkitől
Szavakat kérnék el Aranytól
Melyekre nem jönnék rá magamtól.

Többet jelentesz nekem, mint Hunoknak a nyereg
A szívem mélyén már csak te neked van helyed
Sajnos elmentél, mint József Szárszóra
S nem figyeltél az én zokszómra.

Most hiányzol, mint Puskásnak a labda
Most oly vagyok, mint Rákóczi önmagára hagyva.
Nem vagyok Jókai, nem írok regínyt
Azt kérem, hogy légy itt mellettem megínt.

A culék nevében

Hallom a hangot szól a nóta
Nagy meccsre vár a szurkoló ma.
Találkozik spanyol s olasz nemzet
De ma csakis a Róma veszthet.

Fellép a pályára Messi
Olasz a nevét félve ejti
Rögtön ott van Suarez
Tőle szép a futball meccs.
Neymar lép a stadionba
Ő sem lesz itt hanyagolva.

Rakitic a horvát legény
Barca címer van a mezén.
Busquets már a cipőt köti
Lehet a gólt ma ő is lövi.
Iniesta a szívünk csücske
Miatta nem megy a meccs füstbe.

Roberto, a kicsi Sergi
Oda kell ma figyelni!
Pique-é a hátsó front
Neki is kell a három pont.
Mathieu is ott van hátul
Totti most csak ámul s bámul.
Alba lesz a legszélső
A kaput balról megvédő

Ter Stegen te német kapus!
Figyelj s gólt nem kapunk!
Legalább 5-gólt rúgni kell ma!
HAJRÁ, HAJRÁ BARCELONA

Visca el Barca!

Utcalámpa

Homályos az utca hol vagyok
Homályos az utca hol lakom.
A 2-es,4-es, 6-os mind boldog már
Velük szemben mégegy oszlop áll.

Csak én, a 13-as nem égek
Mert nálam van vége az utca végnek.
Várom már a lámpát, mi velem szemben áll
Jöhetne a társam, jöhetne már.

S fordul már a kamion mi fényemet hozza
Állítják az oszlopot mi az utcát beregyogja.
Írják rá a számot, ő a 14-es
Így az utca sorszáma mostmár véges.

Sajószentpéter

Egy város, hol világra jöttem
Egy város hol felnőttem
Van hírességünk kettő is
Itt nőtt fel Lévay, majd Pécsi is

Büszkén élek e helyen
Ahol kéznyomom már letettem
Ismernek kicsik s nagyok
Barátok nélkül sosem vagyok.

Elhagytam már e területet
A honvágyam rögtön megszületett
Itt fogok élni ameddig élek
Drága otthonom Sajószentpéter.

Lelkem halála

Oly vagyok, mint egy jegesmedve
Megyek előre a semmibe, eltévedve.

A fehér homály, csak az van előttem
Ide a rosszakarók elől menekültem.

Nem érzek mást, csak hideget és magányt.
Szinte már akarom, kívánom a halált.

És jött a nagy Ő, megjött végre!
Majd elsétált mellettem, vissza se nézve.

Újra él a magány, s az egyedüllét
Hát lefekszem a hóba, hátha lehűllék.

Fekszem itt Egyedül, szépen, csendben
Még a horizont lassan eltűnik a szememben.

A magyar EB szereplésre

Végre itt egy nagy esemény
Erre ment el minden remény.
A magyarok újra nagy színpadon.

Hajrá fiúk! Nyitva van a pálya!
Rólatok szól az összes magyar álma!
Az ellenfél kapuját ne hagyjuk szabadon.

Ne gyertek haza üres kézzel
Várunk titeket ünnepléssel.
Bízunk bennetek, de nagyon!

Francia hon szép nagy nemzet
A magyarok ellen csak veszthet.
A kupát hozzátok rájuk ne rohadjon!

Szép volt fiúk! Szép volt fiúk!
Szól az induló hozzátok,
Csak ne legyek túl hiú
NE ÉLJEN A MAGYAR ÁTOK!

Egy részeg gondolatai

Sötét van. Sötét van és nagyon félek,
Sötét van, fázom és már alig élek.
Nemrég múlt el éjfél- egy, majd két óra
Anyám már izgul, mert megyek haza virradóra.

Jó volt az este, mert barátokkal voltam
Jó volt az este, mert kocsmában voltam.
Most itt állok egyedül, félve, vacogva
A barátaimtól messze, elhanyagolva.

Éhes vagyok. Éhes vagyok, mert rég ettem
Éhes vagyok, mert büfét egyedül nem leltem.
Most itt vagyok a semmi közepén,
A fagyhalálnak szinte szélén.

Ha lenne Valakim

Ha lenne Valakim
Nem lennék most álmos,
Ha lenne Valakim
Nem lennék oly magányos.

Ha lenne Valakim
Egy életen át szeretném,
Ha lenne Valakim
Csak is vele nevetnék.

Ha lenne Valakim
Vele tölteném le életem,
Ha lenne Valakim
Csak Ő lenne én nekem.

Ha lenne Valakim
Mindenem Neki adnám,
Ha lenne Valakim
Senkinek sem adnám.

Ha lenne Valakim
Érte hullák könnyeim,
Ha lenne Valakim,
De csak ha lenne Valakim.

Az én szívem egy lakat

Az én szívem egy Lakat
Aminek kulcsa Hozzád akadt,
Hát nyisd ki szívem ládáját
Hagy tárja ki lelked vágyálmád.

Szeretet, Béke, Együttérzés
Melyiket választod? Ez a kérdés.
Akár elviheted az egészet
Csak ne legyen bennem magánérzet.

Én teljesítem álmodat
Te meghozod a vágyomat.
Nem leszek többé egyedül
Szívem a búba nem menekül.