Boldogságom nagy,
Rám került a szalag.
Nagyon vártam ezt a napot,
Hogy e kitüntetést megkapom.
Négy év után felavattak,
Négy év alatt sokat adtak.
Jutalmaztak tudással,
Ha jóban voltam a tanulással.
Büszke vagyok magamra,
Büszke vagyok e szalagra.
Büszkén hordom vállamon,
Addig míg el nem hagyom.
Egy nagy színház az élet,
És az emberek a színészek.
Álarc mögé bújnak,
És játszák, hogy jók.
Én sose szerepeltem,
Mindig csak néztem,
Hogyan vadulnak,
S váltják a szót.
Mire rájössz, hogy nem színdarab,
És nem kell alakítanod magad,
Már késő.
Változz hamarabb.
Akkor már késő minden,
Eltávozol innen.
Már késő.
Lement a színdarab.
Leesett az első hó
Siklik már a hószánkó.
Minden gyerek vígan nevet
Nagyon várták ezt a telet.
Repül már a hógolyó
Hóban lenni hű de jó.
Korán eljött az este
Mindenki haza menne.
A gyereket ez nem érdekli
A havat sötétben is élvezi.
Élvezzük a pillanatot
Élvezzük hát ezt a napot.
Majdnem megvolt,
De nem sikerült.
Mint minden évben,
A siker elkerült.
Csak ennyin múlott,
Két ponton.
Már fájt mindenem,
Ez volt a gondom.
Pedig nyerhettünk volna,
Meg volt az esély.
Csak fentről sajnos,
Nem érkezett segély.
Tegnap láttalak,
De elfordultam.
Szívem úgy felpörgött,
Hogy teljesen kiborultam.
De nem bánom,
Hisz szétverted álmom.
Még egykor romokban,
Most stabilan állok.
De nem bánom,
Hisz szemed másképp csillogott.
Csak azt néztem,
Hogy más csókolgatott.
De nem bánom,
Hisz te mondtad, hogy vége.
Csak azt kérem,
Kapjál most már észbe.
De nem bánom,
Mert nem változtál
Csak azt kérdem,
Miért engem átkoztál?
Tegnap láttalak,
De nem érdekel.
Hiányod nekem fáj,
De te elfeledted létem.
Rég volt, hogy itt hagytál,
De most fogok megőrülni,
Már lassan közeleg a halál,
Csak ebbe tudok menekülni.
Még mindig fáj hiányod,
De nem bírom kimutatni,
Bárhol is vagy, hiányzol,
Nem bírlak elfeledni.
Álmom rövid filmjében,
Te vagy a főszereplő,
Csak ott, mint régebben,
Te vagy a szeretőm.
Hol vagy? Gyere haza!
Könnyem fullaszt meg,
Kérlek, hozd el nékem magad,
És a csillagokig repíts fel!
Bánom, hogy engedtem,
Hogy veled nem mentem,
S akkor vetettem véget,
Életem meséjének.
Fáj a szó, hogy vége,
Fáj, hogy Isten véled,
Fáj már a múlt idő,
S az elutasított jövő.
Lelkem most már romokban,
Szivem taposom a porban,
Eszem ököllel veri magát,
Hogy kezem nem ér hozzád.
Tudd, hogy szeretlek!
Soha el nem feledlek!
Mindig rólad álmodom!
És a búcsúnkat átkozom.
Bízok a reményben,
A pislákoló fényben,
Bízok a hibákban,
Úgy, mint anyában.
Van még remény,
Feléled a fény,
Javulhat a hibám,
Mert biztat anyám.
Beteljesült a remény,
Vakít a fény,
Már nincsen hibám,
Mert mellettem van anyám.
Ez az! Meg van! Megtettük!
A legjobbak közt lehetünk.
Negyvennégy év oly sok
Megtörhettük végre most.
Európa elitjei közt,
Nem is kell ennél több.
Készül a kupa, csiszolják a medált
Minden magyar egy emberként kiált!
Hol van az Akarat?
Mi ledönti a falakat.
Hol van a Kitartás?
Mi növeli a kijutást.
Hol van már a Gól?
Mi kihúz a bajból.
Hol van a Játék?
Vagy várni kell még?
Hol van a Csapatmunka?
Álljunk már a sarkunkra!
A kapunál vagytok, rúgni kell!
Francia honba kijutni kell!
A norvégok ellen győzni kell!
Hát álljuk a sarat gőzerővel!
Szurkol nektek nemzetünk!
Innen már nem veszthetünk!
A dobogó már vár reánk!
Készítik már az arany medált!
Minden magyar csak azt mondja:
Ria, Ria, Hungária!
Szervezett támadások,
Öngyilkos robbantások,
Másnak bú okozása,
Halál hamar elhozása.
Miért jó ez nektek,
Hogy másra fogtok fegyvert?
Mi serkent benneteket,
Hogy elvegyetek életeket?
Mi lehet a mi vétkünk,
Hogy elvettétek vérünk?
Miért oly sok áldozat?
És a halállal mi változhat?
Fiatalok és idősek,
Férfiak és hölgyek.
Mit tettek veletek
Hogy csak eddig élhettek?
Mit akartok, mit adjunk,
Hogy békében maradjunk?
Egy aprócska kis mázliért,
IMÁDKOZZUNK PÁRIZSÉRT!
Nem akkor vagy gazdag,
Ha sok a pénzed,
Csak akkor van haszna
Ha lelkileg is érzel.
Barátot nem veszel pénzért,
A léted számít,
De megkapod mit kértél,
Az ára nem is ámít.
Barátokkal sokra mész,
Akárhol is vagy,
Akármiben többet érsz,
Cserben sosem hagy.
Várom már a nagy párbajt
Hogy átugorhassuk a gátat.
A kapu nyitva, s indulnak a kerekek,
Csak vasárnap ne húzzák be a fékeket.
Hiába! Sokkal jobbak..
Ezért küzdjünk sokkal jobban.
A nevünk már a táblán van,
Bízok ezebben az ábrándban.
Elég lesz egy döntetlen
Hogy ünnepeljünk önfeledten.
Mert már alig vártunk,
Hogy megtörhessen újabb átok.
Miért a külpolitika a téma,
Mikor a belső is egy tréfa?
Rasszizmus meg siralmazás,
Kezdődik a siralomház...
Elsők akarnak lenni,
Nem pedig jók.
Mindent akarnak tenni
És ez nem bók!
Akárhogy nézem
Semmi az egész.
Már nem is kérdem
Hisz eszi a penész.
Nincs értelme semminek
Mert rossz az egégész
Nem hallgatnak semmire
Mert nincs is ész.
Kár, hogy itt vagyok
Hogy nem haladok.
Nekem még mindig fura,
Hát maradok a magam ura!
Nem az én otthonom
Mégis benne lakom.
Egy hosszú estét sem hagyok ki
Mégsem megyek ki táncolni.
Félek, hogy túl érett vagyok
Hogy ily táncot kihagyok.
Nem tudok, s nem is merek
Félek hogy vicc poénja leszek.
Attól eljárok minden buliba
Nem maradok otthon zugiban.
De mégsem érzem jól magamat
Nem bulizok olyan nagyokat.
Kívánságom egy más világ
Hol nem hervad a virág,
Hol mindenki örökké él
Senki semmitől nem fél,
Hol szépet látnak az emberben
Szemébe néznek, nem a zsebébe.
Kívánságom a világbeke
Hogy maradjon mindenki élve,
Nem kell mindig vitázni
Csak egyszer kellesz vigyázni,
Ezt szeretném megszüntetni
A vita szavát eltüntetni.
Utoljára azt szeretném
Mit mindenkivel szeretnék.
Bulizni egy életen át
Hallgatni az élet dalát,
Boldogságban büszkeségben
Kitartással s törekvéssel.
Egy mérföldkő az életemben
Ezt még álmodni sem mertem.
Hogy ötven verset én írjak?
Nem tudom. Örüljek vagy sírjak?
Félszáz vers és több
Ez honnan a fenéből jött?
Egy sima legény tollat ragadt
S elkezdte formálni e szavakat.
Rímek jöttek és mondatok
Néztem nagyot, gondolhatod!
Majd jött az ihlet s könyvet véstem
Segítséget még nem is kértem.
Most itt vagyok és nézek.
Ehhez ennyre értek?
Nem gondoltam pár éve
Mi lesz létem értéke.
Most itt vagyok s döntöttem
Költő lészen belőlem!
Élet.
Mily csodás dolog,
De félek,
Hogy a halált hozod.
Élet.
Miért mindent megteszek,
De félek,
Hogy mindezt elveszed
Élet.
Miért küzdök nyughatatlan,
De félek,
Mert nem vagyok halhatatlan.
Élet.
Miért mindent feláldozok,
De félek,
Hogy a halált mégis elhozod.
Élet.
Miért imádkozok mindenek felett,
De félek,
Hogy soha nem találkozok veled.
Számtalan gonddal telve
Megannyi munkára vetve
Mégis megfogom tollamat
Mégis leírom gondomat.
Nem mondom, hogy fáj
Mert nem mondja ki szám
Mégis leírom gondom
Így is elvégzem dolgom.
Kicsi fejed oly büszke
Szememben mégis a tüske.
Felvetted a kabátod
Ezért nincsen barátod.
Fejed, mint egy tágas ablak
Átlátnak rajtad ha akarnak.
Hazudozol egyfolytában
Hurkot raknál más torkára.
Mid nem volt azt is kisírtad
Miért mások annyit dolgoztak.
Kinek teszel ezzel jót,
Hogy játszod itt az árulót?
Ha lefejeznek azt se bánom
Csak elmondhassam vallomásom.
Mikor világra jöttem
Nem ismertem semmit
Fejem hiába törtem
Hisz nincs kulcs mi megnyit.
Elmém egy zárt lakat volt
Friss volt e világon
Agyam bárhogy zakatolt
Nem találtam a lángot.
Majd egyre jobban megismertem
Lakhelyem s hazám
Majd végül mindent beismertem
Nagy segítség anyám!
Tanítgatott, okított
Nem adta fel a reményt
Akármi volt boldogított
Most is nyújtja kezét.
Egyszer lefekszek
S csendben elmegyek
Nem felelek egyszer sem
De kérem fedjétek le fekhelyem.
Elmentem.
Végleg elszenderedtem.
Mert szerettelek.
De elvésted ez életemet.
Nem érzem a tüzet
Mi vágyamat hozza.
Nem hallom a fürjet
Mi vígan dalolna.
Nem hallom a dalt
Mire táncolnék.
Nem hallom a zajt
Mire mozdulnék.
Nem értem a lényeget
Mi megfoghat.
De látom a jéghegyet
Mi változtat.
Érzem a jeget
Mi megfagyaszt.
Látom a hegyet
Mi megakaszt.
Álmomban egy fát látok
Melyen nőnek a virágok
A virágokon apró méhek
Gyűjtögetik be a mézet.
Álmomban egy kis város
Hol minden nyilvános
Nem kell hová elbújni
Nem kell semmit eldugni.
Álmomban egy szép mező
Friss, illatos legelő
Közepén egy teknő áll
Szabadréti nedű oltár.
Álmomban minden szép
Ellentéte az élet, rég
Álmomban vígan élek
Míg világomba szörnyen félek.
Vihar készül fölöttem
Eső esik mögöttem.
Szembe szél még sose fújt
Elém csepp még sose hullt.
Vártam már a nagy viharokat
Sűrűbbnél sűrűbb zivatarokkat.
Majd leszállt egy-két csepp
Mik a kabátomra érkeztek.
Majd jött villám, szél, zivatar
De az nem mit ember akar.
Majd elővettem esernyőmet
S elűztem a felhőket.
A zivatar hamar elszállt
Lelkemben a köd leszállt.
De jönnek még majd viharfelhők
Már most készítem esernyőm.
Bocsáss meg, hogy fájdalmat okoztam
Hogy fejedre csak bajt hoztam.
Hidd el! Nem önszántamból tettem
Hogy ily bajokba keveredtem.
Nézd el nekem, hogy rossz vagyok
Hisz minden jóra csak kritikát kapok.
Próbálok mindennek megfelelni
Legközelebb jobban odafigyelni.
Sajnálom, hogy nem szeretsz
Hisz mindenről Te tehetsz!
Ha te sose lettél volna
Én most sem lennék gondban.
