A szerelem hajója

A magány tengere partra sodorta a bárkát, 

Majd leszállt róla, ki téged szeret. 

Megtaláltad életed lelki társát. 

Sorsod kegyes volt végre veled. 

Színrelép a boldogság rózsaszín fátyla,

S elmossa a szürke napjaid. 

Szabadul szíved szivárványa,

Hogy leápolja tépett lelked varjait.

Ha táplál, nincs ami fájjon. 

Legyen a bú egy Tiszavirág.

Hagyd, hogy kínod csak szálljon,

S a szerelem megadja végül magát.

Egy pillantás

Egy pillanatos sokkoló hatás

Mit kiváltottál belőlem. 

Szépséged gyökeret vert lábamba, 

S nem tudok lépni előre. 

Szemeid kereszttüze a nevem is feledteti, 

Illatod még most is mámorít. 

Ajkad puhasága és az a mosoly... 

Lefagytam. Kell valami, mi engem bátorít. 

Hogy lehet valaki ily gyönyörű?

Álmodni sem tudnék szebbet.

Szívem rögtön tulajdonod lett.

Neked kell benne rendet tenned. 

Hullócsillag

Sötét éjeken az eget kémlelem, 

Várom a hullócsillagot.

Hátha meglátom és megkérhetem, 

Hogy vigye a szívemből a bút, s bánatot.

Hozzon melegséget, ölelő kezet, 

Hangos kacajokat, szikrázó szemet,

Szerelmes estéket, boldog napokat, 

Reggeli csókokat, szerelmes dalokat. 

Vigye a bút, bánatot, hideg ágyat, 

Magányos estéket, végtelen vágyat, 

Depresszív gondolatot, öngyilkoshajlamot, 

Fagyos szívemből az elrendelt zárlatot. 

Telnek az éjek, nem jön a csillag, 

Lassan megunom a várakozást.

Nem csak a szerelem, a remény is itt hagy.

Inkább eltűnök. Kibírom az álmodozást.

Sajnálom Anyám!

Sajnálom Anyám!

Nem úgy lett, ahogy kérted.

Hajszolom a szerelmet, 

De nem adja mellém az élet.

Próbálkozom, hidd el!

Szívem-lelkem kitárom,

De a sorsom mostoha. 

Ezért nincs még nekem párom. 

Én szeretném, elhiheted!

Túl sok már a magány.

Hogy miért nincs társam?

Ez nálam is talány.

Mit tehetnék? Mondd! Segíts!

Hisz én kevés vagyok ehhez.

Hívő nem vagyok, 

Nem kapok fentről jelet. 

Kérlek bátoríts, adj nekem erőt!

Meguntam e földi létet.

Egyedül vagyok még mindig,

Nincs ember ki engem éltet. 

Ne sírj! Erről te nem tehetsz!

Én voltam az elveszett. 

Ezért mentem a másvilágra.

Hátha lesz aki ott vezet. 

Ne emlékezz Anyám! Felejts el!

Hisz létemre sosem volt ok.

Már jobb helyre kerültem. 

Itt angyalok vannak, nem démonok. 

Az én démonom

Mesélhetnék róla, hogy mit gondolok megint.

De az eszem erre inkább már csak legyint. 

Hisz sok probléma van a világgal, 

Miért foglalkoznál az én hibámmal?

Én egy senki vagyok, az is utolsó. 

Ahogy most van, az úgy nekem jó.

Tudod én hallgatok minden bajomról,

Hisz mindenkinek van rossz napja

Ezek elmúlnak majd maguktól.

De az enyém a tegnap holnapja. 

Megszoktam már Ő az én társam, 

A démonom a szeretőm.

Vele élek régen már párban,

S vele is gyűröm össze az én lepedőm. 

Szakítanom kéne, de sajna nem lehet,

Összefontuk már az életünk.

Ez ellen senki semmit nem tehet. 

Mi vagyunk a kezdet, s majd a végzetünk.

Egymás kezét szorítva, 

Halunk meg sikítva. 

Az én szörnyem, a szeretőm, 

A hálószobám lesz a temetőm.

Bomlok belül

A reggeli csalódásomat nem a felkelés váltja ki,

Hanem, hogy élek. 

S tudja a sorsom, hogy véget vetni félek.

Ezért biztos sokáig élek. 

A szerencse, mint rosszakaró rúgdos, köp, szívem tépi ki

Hiába kérem.

Hagyjon békén, engedjen el szépen,

De nem enged semmiféleképpen.

Van, hogy miattam, de legtöbbször más miatt szenvedek. 

Nem ellenkezem.

A depresszió és stressz már a létem. 

Ezek nélkül nem teljes az életképem.

Szerelem, pénz, alkohol vagy Én. Valaki mindig bűnös.

Foszlik a lélek. 

Ajándékozok mindent, szeretni félek, 

Majd itallal nyugtatom bántó énem.

Fiatalon, önállóan egy nagy házban élek, mi hűvös.

Végem közelít. 

Gondolataim egymást követik, 

De a sok méreg belülről özvegyít.