Búcsúdal

Búcsúdal hangja töri meg az est csendjét.
Egy osztály jött, hogy a dalt énekeljék.
Köszönik a sok jót mit kaptak,
S bánják a kárt, mit ők adtak.

A dal végén mégis mosolyok kerültek elő,
Hisz boldog a diák is, mint a nevelő.
A könnycsepp csak tabu az est alatt,
Egész este a szemük száraz maradt.

Koccannak a poharak, ropognak a kekszek,
Isznak a jóra, mit négy év alatt tettek.
A medve bőrére is hörpintik a kortyokat,
Hisz tudják, hogy jó a még meg nem írt dolgozat.

Csak egy hét. Már annyi sincs maguk előtt,
Ez alatt tanulnak, s mentik még a menthetőt.
Majd megírják életük első fontos sorát,
De még ma erre megisszák nevelőjük finom borát.

Csend van

Csend van.
Mégis mindenki kiált.
Már én sem vagyok a régi
Ki egykor mindenki mellett kiállt.

Csend van.
Most más szemmel néznek én rám.
Ezek nem a régi ismerősök,
Kik tudták, s elfogadták hibám.

Csend van.
Mégis hallani a lépteket.
Mik hozzák vagy viszik,
De szállítják az éveket.

Csend van.
S a láng sem több, mint hamu.
A régi közös tetteinkből sem lett több,
Mint emlék, s rá tanu.

Csend van.
Már a déli harang sem szólalt meg.
Ez is csak arra emlékeztet,
Hogy múlnak a szép emlékek.

Csend van.
S már háttal állok az ölelt barátnak.
Már rám se néznek azon testvérek,
Kik régen oly annyira imádtak.

Csend van.
De mélyről kezd törni a hang.
Mert régen le akartam szólni azokat,
Kik a semmibe egyedül zavartak.

Csend volt.
Jó erős csomóra kötöttem fel a gatyát!
Az elmúl évek során megtapasztaltam
Milyen egy tényleg igaz barát.

Zaj van.
Már nem számít az a rengeteg régi, ős.
Hisz bőven bővülő társaságom megmutatja,
Hogy a barát nem lehet "csak" ismerős.

Zaj van.
S legyen! Zajt akarok! Váljak zajtól bolonddá!
Mert a régihez képest az új
Nem küld egyedül világgá!

Nem csalódtam

Nem, én nem csalódtam.
Túl beleéltem magam a győzelembe,
S mikor hallottam két riválisom. Tudtam!
Elsüllyedek a vereségben.

Valahol elkell kezdeni,
S, mint Arany, kezdéssel kell veszteni.
Majd jövőre figyeld, hogy nyerek,
És miattam kezd írni sok-sok gyerek.

Majd jövőre. Majd jövőre hallanak rólam,
S megtudják mily egy igaz, verses szólam.
Már két sor után könnyes lesz a szem,
S tapsviharba fordul a nyugodt díszterem.

A vesztes ne sírjon, az a győztes dolga!
Hisz ő, ki köztünk a legszebbet dalolta.
S ha tőled jöttek jó, rossz, és szebb szavak,
Sírni akkor is csak a győztesnek szabad.

Győzni akarok! Győznöm kell!
De hiába, ha csak emlék maradok.
De akkor is mondom tiszta szívvel,
Őrült örömömben, de sírni akarok!