Jöttem, láttam, vesztettem

Jöttem, láttam, vesztettem

annyi mindent mit érted tettem.

Oly sokat adtam, s nem kértem vissza

semmit, csak, hogy szívünk legyen tiszta.

Egyedül indultam, veled értem a rétre honnét

egymás kezét fogva is nagy a tavollét.

Tőled megtanultam, nem játék az élet, melyben

szívvel is kell döntenünk, nem elég fejben.

Tanító lettél, nem szerelem. Az más

irány, s az úton túl sok lett a változás.

Kiléptél életemből. Nem tekintek rád sehogy, pláne nem

szeretőként. Más útra tévedtél, engedd el hát kezem.

Átjáró

Fagyos kalitkába zárt szívem sem remél többet,

Mint szabadságot.

Halálra ítélt szívem sem úgy röpked,

Hogy szüntesse a fogságot.

S lássék szerencsét! Nem történt semmi.

Átkozott életem ördögnek adva sem tud mit tenni.

Marad a torz való, mit szültemtől élek,

S marad az álom, minek holtom vet majd véget.

Most csend van. Csak démonaim szavait hallom magamban.

A Nap világít, mégis árnyékban élek.

Szívem tántorog, de az évek mégis tovább lépnek.

Én itt maradtam. Egy lélek több darabban.

Felhőm sem lebeg oly büszkén mit egykor álmodtam.

Szertelen testei esőként hullnak alá.

Én sem vagyok az, mit álmodtam magamnak.

Egykoron ellenfél, most társam a halál.

Jóskártyám lapjai csak kusza csomó,

Csúf játék nékem az élet.

Lelkemnek test nem leszek, csak hordozó.

Bennem várja, hogy egy jobb világba léphet.

Az én erődöm

Keresztbe tett karral állok és nézem a falat,

Amit azért húztam magam köré,

Hogy azon senki olyan át nem halad,

Aki kéri, hogy szívem legyen övé.

Minden téglája puszta érzelem,

Amit magamból kiölve formáltam meg,

Hogy szívemnek legyen külső védelem

És ne keletkezzen rajta több heg.

Esélytelen

Feledem a múltam, élvezem a jelenem,

Kérdezi a szívem: miért én vagyok idegen?

Magamba nézve nem ismerem lényem,

A jövőt tekintve már kész van a képem,

Lélektelen testben hogy lehet még élni,

És miert nem tudok a haláltól sem félni?

Egy lapra teszem létem, nem számít a tét,

Esélytelenként érezve dobom el az esélyt.

S mi lehet e szívtelen ember jutalma,

Ha nem is kedvez Isten irgalma?

Hát elvesztem a tétet,

Még várom a véget

Hisz tudom a szerencs is elkerül messze.

Nincstelen senkinek ez lesz a veszte,

Hogy bízik a reményben, várja a csodát,

De másnap a pokolban kap vacsorát.