Nélküled

Az agyam sokszor hazudtól, s még a szívem is téved.

Nem tudom, hogy hogy tudtalak szeretni téged.

Bennsőm eltört, ezek mégis örömkönnyek.

Megtartani nem tudlak, így elengedni könnyebb.

Ha más ölelése biztonságosabb és nyugtat,

Hát szemem érted  több könnyet nem hullajt.

Rosszat nem akarok, légy mindig az a vidám lány,

Csak annyit kérek, hogy néha gondolj vissza rám.

Én mindig azt néztem, hogy neked mi okoz boldogságot,

Lelki sebeidre kerestem orvosságot.

Megelőztél. Te lelted meg szíved vigaszát.

Ha mással is vagy, akkor is tartom nyugalmad talaját.

Üres lett kezem, ölem kihült, ajkam elszáradt.

Remélem jól döntöttél, s utólag nem kap el bánat.

Minden jót kedvesem, ezt üzenem végül,

S bízom, hogy nélkülem az életed megszépül.

Lent érzem magam a magasban

Voltam már fent, de lent jobban érzem magam.

Hiába a segítő kezek, ha félrelököm őket.

Szenvedéseim magam javára fordítom,

S a mélyből is lenézem az emelt főket.

Ismerem énem, sosem ívelt felfelé sorsom.

Hol vagyok, otthonossá teszem és engedek.

Mindig volt, van, s lesz kiút. Tisztában vagyok vele.

De nekem itt jó. Ha ti mentek, menjetek,de itt jó nekem.

Hagyok hátra mindent. Örömöt, szerelmet, életet.

Nincs szó, mi rejtekemből kicsábítson.

Nincs ember, ki segíteni tudna, mert nem hagyom,

Nincs az a szerelem mi többé engem ámítson.

Legyek rossz példa, elfeledett barát,

Szomorú, volt szerelem, csalódást keltő gyerek.

Szilánkos szívem, jeges lelkem nem töri meg.

Bátorítsatok, segítsetek, kérjetek! Én akkor sem megyek!

Csillagom

Mint sarkcsillag, tündökölsz szemeben tiszta êjen.

Csak nézlek, csodállak. Érzem, létem most élem.

Sugárzó gyönyöröd, ha vakít is csak nézem.

Sötét ürességem töltsd ki, s legyél részem.

Kívánságom nincs feléd, azt mind neked adom.

Hogy élsz-e vele vagy eldobod, azt rád hagyom.

S ha mégis kedvet kapnál jogáért szívemnek.

Szólj! S lehozlak, míg vége nincs az éjjelnek.

Hol voltál?

Hol voltál, mikor kisírtam szemeim?

Mikor ölelésért kapkodtam kezeim?

Mikor csókért esdekelt szám?

Mikor kerestem hol a hazám?

Hol voltál, mikor könyörögtem életemért?

Mikor sírtam lelki örömömért?

Mikor mély belül elhulltam?

Mikor inkább magamba fordultam?

Hol voltál, mikor fájt saját létem?

Mikor már a halált kértem?

Mikor fájt minden napom?

Mikor halál, s lét volt egy lapon?

Hol voltál, mikor könyörögtem?

Mikor szerelemért dübörögtem?

Mikor lelkileg mélyen voltam?

Mikor örömömben csillagot fogtam?

Hol voltál, mikor hagytam mindent hátra?

Mikor fénylő testet taszítottam homályba?

Mikor kezem a kötelet fonta?

Mikor a felém fordított ravaszt húzta?

Hol voltál, mikor mindenki sírt miattam?

Mikor a lelki depresszióm kiadtam?

Mikor sírva kérleltem életem kegyelmét?

Mikor reszketve mondtam lelkem félelmét?

Hol vagy most? Szükséges lettél!

Mert életem pontjára tintát te tettél. 

Hol vagy most, ki bátorítottál?

Mikor életembe fényt te hoztál?!

Hol vagy most, mikor kellenél?

Azt mondtad, életem része lennél.

Hol vagy most? Lassan ideje mennem!

Szerettedért holtamban is kell tennem?

Hol vagy most? Már elmentem.

Már nem dobod fel mosolyoddal kedvem.

Hol vagy most? Szemed már csak múlt.

Melytől az ürességben, örök láng gyúlt. 

Hol vagy most? Kezem nyújtom!

Életem kötelén te vagy a hurkom!

Hol vagy most, mikor mindennek vége?

Mi vagy most? Örök stressz vagy lelki béke?

Áldásból Átok

Mikor azt mondom: nem számít, túl léptem.

Belül még most is vérzik szívem.

Hisz mindenem adtam, elfogadtad. 

S az első helyzetnél rögtön el is dobtad. 

Én futottam,  lihegtem utánad. 

A távolból csak nézhettem a hátad. 

Csókunk volt első szívverésem, 

De csak mű volt. Ezt most már megértem. 

Szívemből nem szeletet, egy egészet kaptál, 

Lelkem nehéz, Te mégis könnyen dobtál. 

Könnyeimen csúszva sosem térek észhez, 

Gyenge pillanataimban a képeidet nézem. 

Megnyíltam, mégis befogtad a szám. 

Te tudtad, nem illek hozzád. 

Szólnod kellett volna, hogy teljesüljön, 

Hogy részemről a láng végleg eltűnjön. 

Nem szóltál, én meg léptem a dallamra,

S hittem veled egy boldog holnapban. 

Mégis néma marad ajkad. 

Szavak nélkül, de a szívem kimartad. 

Most nézd a műved, mit hagytál itt végül! 

Ordító tömeg lettem hangos zaj nélkül. 

Szívem üres, lakatlan lett testem. 

Miattad mindenből, semmivé lettem. 

Mennem kell

Elfáradtam lelkileg,

S üresnek érzem testem. 

Csak mozdul a lábam, lép a semmire.

Sokszor érzem, el kell innen mennem. 

Elvesznék a ködben, 

Beterítene a félhomály. 

Hiába próbálnak itt tartani többen, 

Belül érzem, tovább lépnem muszáj.

Nincs itt keresnivalóm. 

Feleslegesen ver szívem. 

Mindet, s mindenkit hátra hagyok.

Ne próbáljatok marasztalni, kérem.

Ismerem utam.

Maga az ismeretlen. 

Az életről már régen lemondtam

És nem hiszek a sorsfordító Istenekben.

Majd integetek. 

De nem érzek. 

Remélem gyorsan elfeledtek, 

S nélkülem boldogabban éltek.