Depresszív gondolattal tölt el mostanság, ha hazámra gondolok.
Pedig véletlenül sem akarok rosszat,
Csak látom, hogy a kormány mit okozott.
Ha kezdeném előről sorolhatnám hosszan,
Ezért inkám in medias res,
Hogy csak a főbb gondokat soroljam.
Élet az van, volt és lesz,
De nem mindegy, hogy örömben vagy gondokban.
Félem a kórházat, hisz ott ér engem fájdalom,
Hisz kétlábon mentem, de mentő hoz el.
A segítséget meg majd várhatom,
Ha győzném etetni pénzzel.
Mindegy, inkább meghalok, mintsem lassan kínozzanak,
De lehet külfödre visz utam, ha létem akarom.
Isteni kezet inkább onnan hozzanak,
Másképp látnak majd a ravatalon.
Úgysincs rá pénzem, hogy magyar maradjak.
Dolgozzak napi két napot, majd
Tüntessek, hogy a migránsok otthon maradjanak?
Így lesz majd, ha fagy!
Hisz az nem lesz már.
Minuszt is maximum a számlámon látok.
Egy magyarra már csak ez vár.
Itthon élni már szinte átok.
Tapasztalatom nincs, így munkát se várhatok,
Közben az iskola sem készített fel életre.
S, ha ellenkezznél azt láthatod,
Hogy falnak futsz az érvekkel.
Ti csak maradjatok csendben!
Legyetek jó robotok!
Amit mondanak, úgy van minden rendben,
Nem kell gondolkodnotok!
Korrupció nincsen! Csak Soros bűvöl.
Mély szegénység, kis nyugdíj? Dehogy.
Az ellenzék csak hazudik, s gyűlöl!
Csak élj, mint egy Dodó. Sehogy.
Európai pénzek is jó helyen vannak.
Zsebben, de persze nem nálad,
Minek is erőlteted magad?
Inkább fordíts ennek hátat.
Majd mi tudjuk mi jó neked,
S ha nem tetszik akkor is ezt kapod.
Máskülönben azt nézheted,
Ha az országot elhagyod.
Már nem leszel nyugdíjas, se rokkant!
Azt már lehetetlen megélni!
"Ez nyugaton se megy jobban",
Ha nem mész ki megnézni.
"Fiatal vagy bírnod kell! ". Sokat hallom.
Viszont élnem is kell miből.
S, bár nem pörgök maxon, bevallom,
De fiatalként csak hátrányban állok, melyből
Kezdhetném meg saját rajtom.
Fáj, hogy szívem darabja hever romokban.
Fáj, hisz működhetne jobban.
Fáj, hogy némaként kell ordítanom.
De! Az országot veszni nem hagyom!
