Nincsen múzsám

Senkihez szóló hamis rímek,
Semmiből pattant széplő képek.
Elmém boldog ábránd-játéka,
Szívemre terült bú árnyéka.

Csak ábrándoztam víg szerelmemről,
Csak halucináltam édes kedvesemről.
Csak álmomban nyújtotta felém kezét,
Csak álmodva láthattam gyönyörű szemét.

Csak álmomban mutatta csillogó mosolyát,
Csak álmomban csókoltam pirosló orcáját.
Ő nem lehet a múltnak emléke,
Mert sosem létezett élő képe.

Hónapokig álomképnek daloltam,
Hónapokig önmagamnak hazudtam.
Tett-telen testnek, léttelen szívnek,
Elmémmel játszó, gyönyörű képnek.

Nekem létezett, de sose élt,
Szívemből darabot mégsem kért.
Türelmesen várta éji jelenését,
S megkönnyezte reggeli feledését.

Tudatalatti oldal bordám,
Mindenem vagy, maradsz, s voltál.
Ha kívánhatnék, egyet szeretnék,
Hogy délibábból, valós lehessél.

Új év

Eltelt mégegy év.
S boldog lettem én.
Lelepleztem gátamat,
Boldoggá tettem családomat.
Öt havi versem átnézve,
Igazán most tértem észbe.

Játszottam szerelmest és prófétát,
Leírtam a jót, s a problémát.
Átéltem a jót és rosszat,
A dalaimon látszódhat.
Írtam boldogan és búsan,
Mosolyogva, feldúltan.

Buli előtt, után, alatt,
Sőt, üzentem már hadat.
Sirattam szülőket,
Szereztem üldözőket.
Ennél jobbat nem kívántam,
Hogy ez évemet sikerrel zártam.

Drága Édesanyám/Édesapám

Drága Édesanyám/Édesapám!
Sokat gondolkodám,
Hogyan is mondhatnám...

Nem nézted ki belőlem
Mi lett az én szerelmem.
Titkolóztam nagyon sokat
Mondtam már el másokat.
Így karácsonyra mondom el
Hogy a lelkem mit nyom el.
Kíváncsi vagy mit mondhatok?
A választ mindjárt megkapod!
Nem beszélek hetet-havat
Poéta lett kis-nagy fiad!

Karácsony reggel

Szent karácsony reggelén
azon gondolkodám,
Miként fog reagálni
verseimre én szép anyám.

Örömkönnyeket ejt
és megdicsér,
Vagy csalódottan mondja,
"Ez semmit nem ér!"

Szent karácsony reggelén
azon gondolkodám,
Miként fog reagálni
verseimre én erős apám.

Büszkén keblére ölel
és mellém áll,
Vagy földhöz vágja könyvem,
s megmodorál?

Kiderül minden este,
mikor ajándékom adom.
De az biztos,
hogy a pillanatot megragadom.

Téli táj

Kinézek az ablakon, s mit nézek!
Havas lett a gólyafészek.
A kémény és a háztető,
A járda és a lépcső.

Jégréteg borít mindent,
Szűz hó takarja mindezt.
Néhol már hóember áll,
Van ahol meg hóvár.

Aztán rájövök. Csak álmodok.
Nincsen hó, csak homok.
Sehol nem esik hó,
Csak a sár található.

Hesteg

Hesteg
Ez alatt mit értek,
Hesteg
Hogy mindent ezzel kezdtek?
Hesteg
Nem értem e fogalmat,
Hesteg
Miért kezd el mondatokat?
Hesteg
Miért, ez mit jelent,
Hesteg
Hogy használják az emberek?
Hesteg, hesteg, hesteg.

Dönts!

Miért adtuk el hazánkat?
Azért Mer' kell.
Most harcoltassuk atyánkat?
Ez nem fer!

Nem fogok fegyvert fogni,
Más miatt harcba vonulni.
Ha kell, elutazok messzire,
Hol háború nyakamba nem liheg.

Vagy felveszek egy más vallást,
Hogy elkerüljek minden ártást.
Majd nagy mellénnyel rohanok,
S mérgen, nyugton robbanok.

Döntsetek hát ti is!
Melyik a jobb?
A válaszod Is-Is?
Ez már a te bajod.

Szabadon

Közelednek az ünnepek
Végre én is kitörhetek.
Nem kell tovább titkolni,
Hogy verset szoktam írkálni.
Szabadon szállhat a lelkem
Nyugodtan írhatom versem.
Míg elzárva szobámban voltam
Most már akárhol hagyhatom tollam.
A lakatot immár eldobom
S versem mindenhol ott hagyom.

Vallomás

Száz szónak is egy a vége,
Hát rátérek a lényegre.
Nem kell nekem dicsőség.
Minek nekem büszkeség?
Egyszerű költő szeretnék lenni,
Ki az irodalomért akar tenni.
Nem a nevem nagyzolom,
Hanem a problémáim karcolom.
Nem vagyok nagyravágyó,
Csak egy kicsit szemrehányó.
Ne legyen örök az emlékem,
Csak érhessen valamit létem.

Mit súg a Hold?

Holdfényes éjszaka,
Mit súg halk szava?
Mennyek zülleni éjjel,
Vagy éljem álmom éppen?

Nem hallom.
Túl halk a hangod.
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Tele van a kocsma?
Ott a sok cimbora?
Inkább majd máskor.
Most nincs kedvem.
Elaludnék bárhol,
Ha leteszem fejem.

Nem ezt mondtad?
Túl halkan súgtad!
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Nélkülem unatkoznak?
Nélkülem nem mulatoznak?
Sajnálom, de nem megyek,
Túl fáradt vagyok.
Inkább pihenni megyek,
Mert majd' elalszok.

Elhallottam újra?
Miért mondod súgva?
Üvölts, kiálts nekem,
Hogy szavad érthessem!

Véget ért a mulatás?
Mert enyhe a vigadás?
Ez ellen mit tegyek,
Akkor már nem megyek.
Mit csináljak, bűnözzek,
Hogy mindenkit lenyűgözzek?

Hogy érted, hogy mindegy?
Elfeledtél mindent?
Ezért zavartad álmaim?
Hogy eláruld barátaim?

Majd holnap pótolom,
De még meggondolom.
Hiába van a hétnek vége,
Ha fekhetek ágyam melegében.
Csukott szemmel, álmodozva,
Hold bácsival vitatkozva.

Miről beszélsz?

Zagyvaságot beszélsz
Nem éltünk át kínokat
Barátságunk most is tetéz
S együtt írjuk sorsunkat.

Hallottunk egymásról
Beszéltünk mi akkor is
Soká közel, néha távol
Olyan, mint a trambulin.

Csak egy dolog
Hogy közbe szólt az élet
Csak egyet mondok:
Vár minket az Éden

Kicsit nevetséges
Hogy egyről szólunk megint
De az tekintélyes
Hogy a kín ránk se tekint.

Hajózunk még most is
Az élet tengerén
Kötöttünk már masnit
A barátságunk hegyén.

Két külön csónak
Egy hajóra téve
Hallgatunk a szónak
Hogy sose lesz vége.

A szónak mi ránk szól
Hogy sose lesz vége
A szónak mi ránk szól
Hogy te vagy a testvérem!

Hazafi

Mi rosszat tettem eddig?
Lebújok az ágyam alá.
Azt gondolom meddig,
Meddig tart a halál.
Már hallom lépteit,
Már látom a lábát.
Elmúlnak fényeim,
S érzem a kopjafát.

Nagyon nehéz,
Fájón nyom a föld,
S bárki lenéz,
Nem sír, csak köp.
"Te senki hazafi!
Mit neked hatalom?
Örökké maradj itt!
Mit neked irodalom?"

Ha tudnék ma sírni,
Már patakot öntenék.
Én senki hazafi?
Én aljas söpredék?
Kitör majd lelkem,
S megbosszul!
Mert ezt tetted velem,
Ily gonoszul.

Gondolkodj!
Ne engem nézz.
Inkább fegyvert fogj,
Mert harcba mész.
Oda, hol meghalsz,
És befekszel mellém.
De itten nem nyughat,
E két aljas söpredék.

Én feltámadok,
Te maradsz a porban.
És majd leordítok:
"Beálltál a sorba!"
Nem hazád volt,
Csak nemzeted.
Ez nálad a gond,
Most élvezheted.

Ezért buktam el,
Nem kértem nemzetet,
Ezért hunytam el,
Mert utáltam az embereket.
Otthont akartam,
Egy gyönyörű hazát,
Hol minden ablakban
Integet egy barát.

De nem értettek meg,
És rám támadtak.
Nem foghatták fel,
Így szemre hánytak.
Elindultak a világba,
S fogtak jó nagy ollót,
S betörtek hazámba,
A komisz bevándorlók.

Én nem engedtem őket,
Verset írtam róla.
Mégis betörtek,
Nem tehették volna.
Harcoltun ellenük,
Így végezted léted,
Míg tudtuk, tettük,
S nyertünk végre.

De én nem kértem belőle,
Maradtam a rímeknél.
Már tudtam előre,
Virág lesz sírhelyemnél.
Megmaradt emlékem,
Tisztán az írásom,
De ahogy elnézem,
Te nem ezt kívánod.

Ezt kapja a hazafi,
Hogy emléke örök.
Nem úgy, mint mindenki,
Mint te! Te lökött!
Nem érted, hogy magyar,
Csak Európát nezted!
Ennyit ér a haza!
Remélem már érted.

Éjszaka

Lassan esteledik,
Minden csendesedik.
Mindenki haza tart,
S kipihenik magukat.

Már erősen alkonyul,
Minden sötétbe borul.
Már az álom hajt,
És élvezem álmomat.

Eljött az éj,
Már lámpa sem ég.
Csak néhol nem alszanak,
Most is végzik dolgukat.