A magány tengere partra sodorta a bárkát,
Majd leszállt róla, ki téged szeret.
Megtaláltad életed lelki társát.
Sorsod kegyes volt végre veled.
Színrelép a boldogság rózsaszín fátyla,
S elmossa a szürke napjaid.
Szabadul szíved szivárványa,
Hogy leápolja tépett lelked varjait.
Ha táplál, nincs ami fájjon.
Legyen a bú egy Tiszavirág.
Hagyd, hogy kínod csak szálljon,
S a szerelem megadja végül magát.