Csak hangom vette ez átkozott világ.
Üvöltenék néha,
De nincs erőm, s ez az én kárhozott hibám.
Fájnak a kiejtett szavak. Mint tövis, szúrja torkomat.
Bántanak a hangok. Tőrként hatolnak fülembe.
Fájnak a tettek, pillantások, minden apró gondolat,
S kínok közt szenvedve tépték ki türelmem.
Mint kínzott fogoly, beletörődtem sorstalanságomba.
A küzdelem véget ért. Mégis nyertesen vesztettem csatát!
Múlt kardjai hátamban, a jelen még most is ver. Nem nézek a távolba.
Taktikusan léptem minden lépést és szándékosan vétettem hibát!
Megnyugodt testem, s már egy csepp vérem sem engedem.
Szövetségeseim csapása csattant a testemen.
Hát tűrve a világ bajait fekszem, nem mozdulok.
Csendben, kíhűlt szívvel, nagy reménnyel, lassan a halálba fordulok.
