Csak minden egyes gondolattal egyre jobban elveszek.
Nem érzem a létet oly fontosnak, mint régen,
Mégis minden egyes porcikámat védem.
Távol a jövő, mégis túl közelinek látom,
S minden este a múlt hibáit bánom.
Mégsem tudom mit teszek,
Csak azt érzem, hogy elveszek.
Túl sötét a jövő, egyre jobban zavar,
És lépésenkét instabilabb a talaj.
Mit tudnék hát felelni, ha élni is fájdalom?
Felhők közé szállnék, de nincs szárny az én hátamon.
Komor lett a világ, ránt magával mélyre,
Szabadulnék szabadba, de túl erős a fénye!
Elveszett az érzés, hogy tudok-e még szeretni,
Emlékekbe menekülök, közben el akarom feledni.
Nem ismerek én rám,
Túl poros a kép már.
Nem ilyen volt régen,
Kimúlt minden fényem.
Hát ne kérdezd, hogy mit teszek, hogy hogy vagyok.
Nem tudom a választ, mert bizonytalanok a holnapok.
A szemem már nem ragyog, de a csillagokat bámulom,
Azon tűnődve, hogy a valóságot élem, vagy csak álmodom?
Jelek sosem voltak, válaszok meg nincsenek,
Már hazudni is elfogytak az ihletek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése