Minden egyes percénél érzem, hogy magam árnyékává válok.
A fáradtság teszi vagy csak öregszem? Nem tudom.
Sokszor nem is agyalok rajta, fejem homokba dugom.
A napok sem rosszul telnek, vagy rosszak. Jobb szó rá a szenvedős,
S haza érve a tükörből sem én nézek vissza, csak egy ismeretlen ismerős.
Van persze boldogság is, s az okozó dolgok, mondatok, emberek,
De mosolyom alatt tudom, hogy ez kósza pillanat, örökkétartó nem lehet.
A tökéletes terveket pillanatok söprik rögtön szőnyeg alá.
Én meg úgy érzem, az élet egyre jobban utál, s ő degradál.
Mint mikor ébredés után, ágy szélén ülve összeszeded magadat.
Neked ez csak pár perc, de én így élem a mindennapokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése